Referenciák
Örülök, hogy velük dolgozhattam.
Nézd meg eredményeiket!
Bugyó-Csibra Aletta
27 éves, főállású anya és tánctanár
22 éves Szendrey Pál Brayen,
Gazdasági informatikus és amerikai focista
Mit is írhatnék? Az utóbbi időben nemcsak a testemen mentek végbe hatalmas változások hanem tartottam némi önvizsgálatot is. Angi régóta a barátnőm, mindig is tiszteltem és felnéztem arra amit csinál. Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy változtatni kell az étkezési szokásaimon de csak idén tudatosult bennem nem várhatok tovább. Kihez fordultam volna, ha nem egy igazi elhivatott szakértőhöz… szóval egy baráti csevelybe belefűztem, hogy kell a segítsége, hogy rendben tegyem magam és végre ne elégedetlenkedjek a testemmel. Edzeni már nem tudtam többet hiszen mindennap ebben dolgozom.
Az első pár hét nem mondom, hogy nem volt nehéz de magvalósíthatatlan sem. Méricskéltem, 4 napra előre megfőztem és nagyon szigorúan tartottam magam az előírtakhoz. 1-2 nap volt kifejezetten nehéz hiszem megszoktam, hogy össze-vissza eszem amikor épp időm van rá, amit megtudok venni gyorsan a boltban vagy a büfében. Az első hónap után viszont már nem volt ilyen probléma. Nem is kívánom a plusz nasikat és nagyon szuper recepteket kaptam Angitól. Rájöttem, hogy amúgy szeretek főzni és nagyon jól kikapcsol. A testem közel a célhoz de ha elértem akkor sem fogok visszaszokni a régi rossz szokásokhoz.
Köszönettel tartozom Anginak a támogatásért!